Művészeti Szalon

Adományozói mesekoncert – Beszélgetés Korzenszky Klára énekes-pszichológussal

A Klárisok zenekart Korzenszky Klára, énekes és pszichológus alapította 2012-ben. A csapatot erősíti Buzás Attila, aki elsősorban pengetős hangszereken és nagybőgön játszik, Eredics Dávid, aki a fúvós hangszerekért és tamburákért felel, illetve Porteleki Áron, aki a zenekar dobosa és kontrása. Ezen formáció azért olyan különleges, mert fellépéseik során nem csak…

Szakmai építkezés önkéntesként

Szakmai építkezés önkéntesként

A Murmóhoz 2017-ben másodéves pszichológia szakos hallgatóként jelentkeztem önkéntesnek, és az itt töltött három év alatt rengeteg tapasztalatot, élményt és tudást szereztem, amikre egyébként nem tehettem volna szert máshol. Már az első találkozás nagyon meghatározó volt számomra, mert a Murmóba belépve rögtön azt éreztem, hogy egy célt kaptam, hiszen pont…