Nyári táborok lendülete

Nyári táborok lendülete

Másodéves voltam a pszichológia alapképzésen 2017-ben, amikor először volt lehetőségem a Murmo munkájába becsatlakozni a Pro Juventa Alapítvány önkénteseként. Rögtön egy élményterápiás nyári táborba csöppentem bele, ami egy meghatározó élmény volt, hiszen ekkor találkozhattam először azzal, amiről addig tanultam és amivel a későbbiekben foglalkozni szerettem volna. Meghatározó élmény volt a táborban segítőként jelen lenni és szakmailag gondolkodni a gyerekekről.

Azóta több különböző folyamatba tudtam önkéntesként jelen lenni, de a nyári táborok maradtak a kedvenceim. Ekkor éreztem, hogy intenzíven részese lehetek a csoportnak, gyerekekkel találkoztam, közös élményeink lettek. Láthattam, hogy a hét elején még izguló gyerkőcök a hétvégére mennyit tudnak dolgozni magukon, az érzelmeiken. Izgalmas élmény volt, minden gyerek útjának része lenni, akikkel a Murmóban találkoztam, együtt dolgozhattam. Egy-egy nyári tábor újra lendületet tudott adni a következő év tanulmányaihoz, hogy egyszer én lehessek az, aki segíti a gyerekek fejlődését.

De a gyerekek mellett ott vannak a csoportvezetők, szülő klub vezető pszichológusok, akik ugyanolyan színesek, mint a gyerekek maguk. Az ő színességük által betekinthettem különböző módszerekbe (művészetterápia, relaxáció, meseterápia, pszichodráma, zeneterápia, RGM), megfigyelhettem szakmai működésüket különféle helyzetekben.

Fontosnak tartottam már az egyetemi tanulmányok alatt, hogy gyakorlatot szerezzek, mert úgy véltem ezáltal lehetek jobb szakember és nyújthatok megfelelő segítséget a hozzám forduló gyerekeknek, szülőknek, pedagógusoknak. Most pályakezdő pszichológusként úgy érzem sokat segít, hogy különböző önkéntes munkáim során sokféle gyakorlatot, helyzetkezelést láthattam kollégáktól. Jelenleg egy kamasz csoportban segítem a pszichológusok munkáját, ahol izgalmas kihívásokkal állunk szemben a járványhelyzet miatt.

Járványügyi működési kereteink