2025. október 4-én a Murmo születésnapja alkalmából szervezett programsorozat keretében az érdeklődőknek lehetőségük nyílt sajátélményű workshopokon való részvételre. Ezeken az eseményeken, elsősorban szülők, de szakemberek és pedagógusok is jelen voltak, nem csak hasznos információkkal gazdagodhattak, hanem kérdezhettek is és a különböző gyakorlatok segítségével, ha csak rövid időre is, de elmélyedhettek kicsit saját önismeretüket érintő kérdésekben. Az egyik ilyen workshop Jantner Judit klinikai szakpszichológus Hogyan beszélgessek a gyermekemmel az ADHD-diagnózisról című műhelye volt, amit nagy érdeklődés övezett.
A workshop apropóját az adta, hogy sok szülő számára jelent nehézséget, hogyan is beszéljen gyermekével az ADHD-diagnózisról. A szülők arról számolnak be, hogy maguk is számtalan megválaszolatlan kérdéssel rendelkeznek, így gyakran a fókuszuk magára a diagnózisra, a mindennapok kihívásaira és a rövidtávú problémamegoldásra irányul. A családok az ADHD gyanú felmerülésekor a környezetükből, a közösségi médiából, és néha a szakemberektől is érkező, sokszor egymásnak ellentmondó információáradat miatt túlterheltséget és tehetetlenséget élnek meg. Így viszont a családoknak a különböző kivizsgálásokra, fejlesztésekre, utánajárásra kell fordítaniuk az energiáikat, ami természetszerűleg azzal jár, hogy már kevés kapacitás jut a gyermekkel való beszélgetésre. A diagnózis tényéről és annak következményeiről való beszélgetés mellett pedig a szülők számára a legnagyobb kihívást az érzelmileg megterhelő, heves érzelmekkel járó helyzetek okoznak, amikor a szülő számára is nagyon nehéz higgadtnak maradni és kreatív megoldást vagy magyarázatot nyújtani a gyermek számára.
A workshop egyik célja az volt, hogy kiemelje az edukáció fontosságát, amit már nagyon kicsi kortól érdemes elkezdeni. Nem csak a gyermeket kell edukálni, hanem a szülőknek is érdemes (nem sok, de) megbízható forrásokból (érintetteknek szóló könyvek, podcast-műsorok, online és offline előadások, szülőcsoportok) tájékozódniuk, amelyek segíthetnek annak a megértésében, hogy milyen is lehet a gyermekük számára például a reggeli készülődés, a tömegközlekedés vagy egy nap az iskolában. A megértés sokat számít az érzelmileg felfokozott helyzetekben, ugyanis így könnyebb megérteni és empatizálni a gyermekkel. A megértés nagyban hozzájárul ahhoz is, hogy a szülők kreatívan, a gyermek életkorának megfelelően magyarázzák el, hogy mit is jelent a végrehajtó funkciózavar („olyan mint egy irányítótorony, amely a repülőket irányítja, de sok a repülő és csak egy ember dolgozik az irányítótoronyban”) vagy az impulzivitás („olyan, mint a fék a biciklin. Amikor nem működik, akkor előbb cselekszem és utána gondolkozom, például valamire igent mondok, de csak később tudatosul, hogy nem fér bele az időmbe.) Így tudunk segíteni a gyermeknek, hogy megértse, mi is zajlik benne az egyes helyzetekben, és a szülő a szavaival és a viselkedésével nem csak mintát tud nyújtani számára („Hadd gondolkodjak, időt kérek.” „Most nagyon dühös vagyok, szükségem van arra, hogy elvonuljak és lenyugodjak.”), hanem a stigmatizációt és a gyermek szégyenérzetét is képes csökkenteni. Érdemes tisztában lenni azokkal a helyzetekkel, amelyek biztosan megterhelik a gyermeket, így előre meg lehet tanulni különböző nyugtató technikákat (például ugrálás), vagy akár azon gondolkozni, hogyan lehet a környezetet úgy módosítani, hogy ne menjen végbe a kedvezőtlen viselkedés (például ne legyen szem előtt az okostelefon, tablet). Minderről pedig érdemes sokat beszélgetni a gyermekkel, ugyanis így tanulja saját magát, az erősségeit, határait. Annak érdekében, hogy az ADHD-ra ne épüljön rá egy hangulatzavar, akkor azt is tanítani kell a gyermeknek, akár példamutatással, hogy ha nem megy egyedül, akkor ér segítséget kérni.
A workshop másik célja pedig a szülők saját ADHD-val kapcsolatos hiedelmeivel és attitűdjével való munka volt. Az érintett gyermekeknek gyakran nagyon törékeny az önképük, a pozitív történésekre, visszajelzésekre kevésbé emlékeznek, mint a negatívakra, így mindig ki kell hangosítani, ha valami pozitív történik velük és egyértelműen azt a viselkedést jutalmazni! A szülők hiedelmei és attitűdje pedig nagyban befolyásolják a gyermekek ADHD-val kapcsolatos megítélését és önértékelését, így fontos, hogy a szülők tudatosabbak legyenek, hogy hogyan is gondolkoznak és beszélnek a gyermek viselkedéséről, nehézségeiről és erősségeiről (a gyermek életkorának és érdeklődésének megfelelő hasonlatokat, metaforákat érdemes használni, így pozitív tulajdonságokkal bíró állatokat is említhetünk példaként). A gyermekkel közösen lehet arról beszélni, hogyan is lehet átkeretezni az ADHD-val összefüggésbe hozható viselkedésjegyeket (kreativitás, kíváncsiság, eredetiség), és arról, hogy milyen területeken tudja a képességeit kamatoztatni.
Összességében elmondhatjuk, hogy a szülők a hiteles forrrásból származó információk gyűjtésével, a saját önismeretükkel való foglalkozás és a szülői öngondoskodás révén tudnak a legtöbbet segíteni gyermeküknek.