Március 18-án Dr. Sonnevend Mária előadását hallgathatták meg az érdeklődők a Murmo szülőklubjában. Az előadás témáját tekintve a különböző evészavarokról és azok családbaágyazottságáról szólt. A szakértő a bemutatkozást követően két gyors kérdéssel kezdte az előadását, hogy a résztvevők érintettek-e vagy érdeklődők, illetve, hogy melyik evészavarról szeretnének legtöbbet hallani. A második kérdésre rengeteg különböző válasz érkezett, a legtöbben talán az elkerülő-restriktív táplálékbeviteli zavar és a szelektív evés iránt érdeklődtek, de többen írták az anorexia nervosat is. A chat szekcióban pedig folyamatosan lehetett kérdéseket feltenni ezek kapcsán, amire Forgács Eszter pszichológus igyekezett röviden választ adni.
Az evészazvarokról általánosságban
Először az evészavarokról átfogóan, a közös jellemzőikről volt szó, vagyis, hogy bizonyos életkorokban jellemző a kialakulásuk; hogy testi szövődményeket okozhatnak; hogy az összes megterheli a családot; hogy az élet más területeire is kihatnak; gyakran van pszichiátriai társbetegségük és ezekből kifolyólag interdiszciplináris kezelést igényelnek. A gyermek evészavarában különösen érintett a család többi tagja, mert a közös családi étkezés, mint rituálé sérül, a nem evés gyakran a szülőkkel szembeni ellenállás formája (legalábbis a szülő így élheti meg). Ezek miatt folyamatos a feszültség, állandósul az aggodalom akár a testi szövődmények miatt is, és beszűkül a család élete.
Az evészavarok kialakulását az egyéni fejlődés és a család szempontjából is bemutatta az előadó, de fontos hangsúlyozni, hogy nincs egyetlen oka és nincs hibás fél. Az egyéni fejlődésben meghatározó a személyiségvonások, hogy mennyire képes az egyén az ambivalencia, szorongás eltűrésére, az érzelemszabályozásra, mások érzelmeinek megértésére. Biológiai szempontból nézve, a genetikai faktorok mindenképpen lehetnek hajlamosító tényezők: az örökölt temperamentumvonások; az interoceptív és a szenzoros ingerek iránti érzékenység; az agyi neurotranszmitterek szintje mind számítanak és még sorolhatnánk. Vannak bizonyos kockázati tényezők, mint az élsport, vagy a perfekcionizmus; kiváltó tényezők, mint a csúfolás (például épp body shaming), vagy egy félrenyelés; fenntartó tényezők, mint például a közösségi média, vagy a fogyást követő pozitív visszajelzések; és protektív tényezők, mint a barátok, család. A család szerepénél Mária kiemelte, hogy az evészavar tüneteinek minden esetben sajátos szerepük van a család mindennapi életében, egyfajta szervező-szabályozó erővé válik. A tünet egyfajta változást indikál a család működésében, gyakran „szükség van rá” a változáshoz. Fontos kiemelni, hogy a család elsősorban erőforrás, nem probléma.
Ezek után az evészavarok különböző formáiról volt szó, kezdve a gyermekkorban kezdődő ARFID, azaz elkerülő-restriktív táplálékbeviteli zavarral. Ez magában foglalja a szelektív evést és a fóbiás típusú evészavarokat is. Ennél az evészavarnál nincs testképzavar, a gyermek egyszerűen nem érdeklődik az evés iránt, nem akar magától enni. Beszűkült az ételek spektruma, a preferálttól eltérőt nem fogad el, stresszt él át, ha erőltetik. A szelektív evés egyfajta fokozott válogatósság, amikor az érintett kevesebb, mint 12 féle ételt hajlandó elfogyasztani. Ez leggyakrabban hozzátáplálásnál kezdődik, egyfajta biológiai túlérzékenység, szenzoros ingerfeldolgozási zavar állhat a hátterében (fájdalomhoz hasonló az ingerküszöbük feletti inger). Oka lehet még autizmus spektrumzavar, illetve a szülő-gyermek interakció (pl: szorongó anya, fél hogy félrenyel a gyermek..), az etetés sajátos körülményeiből adódó zavar. Terápiában a szülő bevonásával a szenzoros elemekkel, állagokkal való kísérletezés segíthet, vagy például az evés jutalmazása. A fóbiás típusú evészavar az, amikor intenzív szorongás vagy félelem akadályozza az evést. Itt a szorongás a fő ok, nem az ételhez való kóros viszony. Ilyen szorongás lehet a nyeléstől, hányástól való indokolatlan félelem. Terápiában itt is működik az evés jutalmazása, a pszichoedukáció és a szorongásoldás.
Ezek után a klasszikus, inkább kamaszkorban jelentkező evészavarokra tértünk át, az anorexia-, és bulimia nervosara. Az előadó beszélt röviden beszélt a rizikóállapotokról, és magáról a betegségről. Az anorexiát a paradoxonok betegségének is nevezik, hiszen több szempontból is ellentmondásos. A betegnek van étvágya, mégsem eszik; akkor érzi jól magát, amikor rosszul van; mindenki más látja, hogy súlyos állapotban van, csak ő nem. Az anorexiásokra általában jellemző az érzelmeik felismerésének és megélésének zavara, egy általános interoceptív éberség hiány, megfelelni vágyás és perfekcionizmus, kis szorongástűrés. A betegség megértését segítheti a tudat, hogy a betegségre valamiért szüksége van az érintetteknek, egyfajta identitást, kontrollt, kiszámíthatóságot, függetlenséget nyújt számára.
A családi rendszer szerepe az evészavarokban (anorexia nervosa, bulimia)
Elhangzott, hogy a család nem okozza a betegséget, hanem létrehoz egy olyan kapcsolati rendszert, melyben a tünet jelentéssel, céllal, általában szabályozó, stabilizáló funkcióval rendelkezik, így funkciója által „megszilárdulhat”, és viszont: hozzájárul a családi rendszer stabilitásához, változatlanságához. A családi rendszerben gyakran krízismátrix van, a tünet kóros egyensúlyt tarthat fent, megóvhat más családtagokat a fejlődéstől, a testvérek elhanyagolódhatnak. Rizikófaktor lehet családszinten az összemosottság, vagyis a családtagok erős bevonódása egymás életébe; a rigiditás, merevség, ragaszkodás a megszokott kapcsolati mintákhoz; a túlféltés és a konfliktuskerülés. Jellemző, hogy a családban az alrendszerek közti határok gyengék, hogy a gyermek is nagy felelősséget érez családjáért, hogy fokozottan aggodalmaskodnak egymás jóléte felől. Emellett gyakran ragaszkodnak a megszokott kapcsolati mintákhoz, nehéz a változás, könnyen túlterhelődik a család, ezért különösen nagy krízis lehet a serdülőkori változások megélése egy ilyen családnak. Érdekes még az érzelmi közelség-távolság kérdése, gyakran fontosabb a családban a közelség, a lojalitás és a védelem, mint az autonómia és önmegvalósítás. Így az autonómia kialakulása helyett több terület a szülők felügyelete, kontrollja alatt marad, az evészavar gyakran a szülői törődés ellen való lázadás. Ezért az anorexia nervosa kezelésénél különösen hatékony családterápiás módszer. A terápiában a működésképtelen minták helyett, melyekkel a családtagok egymás viselkedését szabályozzák, működő, alternatív megoldási módokat kell felfedni, megerősíteni. A tünetekről át kell helyezni a fókuszt a kapcsolati mintákra. A betegnek könnyebb a változás, ha a körülötte lévő kontextus is megváltozik.
Az előadás végén röviden említésre került a bulimia, a multiimpulzív bulimia és a túlevéses zavar, de ezekre már nem tértünk ki részletesen. Szóba került még az intuitív evés fogalma, ami egy manapság divatos étkezési forma, amely szerint a saját testünk jelzéseire hallgatva akkor együnk amikor éhesek vagyunk és addig amíg jól nem lakunk, így érhetjük el a számunkra ideális testsúlyt. Ez egy sokak számára szimpatikus nézet, ami akár evészavarosoknak is segítség lehet.
Dr. Sonnevend Mária, gyermekpszichiáter, pszichoterapeuta előadásának összefoglalója.