Ebben a cikkben a pszichológiában –átmeneti tárgyként- használt fogalmat és jelentőségét szeretném bemutatni, a gyermek, a család és az óvoda vonatkozásaiban. A fogalom D. W. Winnicott gyermekgyógyász- gyermekanalitikustól ered, s azokat a tárgyakat, általában kispárna, kistakaró, plüss állat, baba stb.. jelöli, melyekhez a gyermek fokozottan ragaszkodik, különösen elalváskor. Az elnevezés utal arra, hogy a tárgyak átmenetet képeznek, valamilyen kapaszkodót nyújtanak a gyermek számára. De mi is ez az átmenet ez a kapaszkodó?
A modern csecsemőkutatások mára bebizonyították, hogy a csecsemő számos olyan képességgel jön a világra (pl. anyai hang, illat stb. megismerése, hang és mimika összeillesztése, mozgásban követése az gondozói hangsúlyoknak, beszédritmusnak, stb..) melyek segítségével nemcsak, hogy megfelelően érzékeli a külvilágot, de aktív alakítója, kezdeményezője is az őt körülvevő személyekkel létrejövő interakcióknak, kapcsolatoknak (lásd. merev arc kísérletek). Az anya és gyermeke szoros egységet alkotnak, s kölcsönösen reagálnak egymás szükségleteire, rezdüléseire, de nincsenek összeolvadva. Az anya hormonális és érzelmi állapotaiból kifolyólag, ha elég jó és biztonságos környezetben nevelheti a csecsemőt, válik képessé arra, hogy ráhangolódjon gyermekére (pl. értelmezze különbözős sírásait, éberségét stb.), s optimálisan reagáljon. Evolúciós előny, hogy a csecsemő és gondozó kölcsönösen figyelnek, alkalmazkodnak egymáshoz, hiszen a csecsemő túlélése nagy mértékben attól függ, hogy sikerül-e olyan kapcsolatot kialakítania, melyben megértik szükségleteit, jelzéseit.
Ebben a szoros egymásra utaltságban a csecsemő és kisgyermek öntudata, önérzékelése egy lassabban kialakuló folyamat, kibontakozás eredménye. A saját testtudat tágulásának például első elemei a saját kéz vizuális, taktilis és orális érzékelés általi megtapasztalása: az ujjszopás, a saját kezek nézegetése. A saját érzések felismerése sokkal kifinomultabb folyamat és a szülővel való szoros kapcsolat, jelzések cseréjének aktív, interaktív folyamata, melyben fontos szerepet játszanak az anyai arcon megjelenő érzelmek, reakciók, melyeket a csecsemő saját állapotainak tükörképeként ismerhet fel. Részletes kutatások mutatják ki és elemzik ezeket a bonyolult kommunikációs mintázatokat. A csecsemő tehát folyamatosan ismeri fel ki ő, mi az ami hozzá tartozik, s cselekvéseit nem csak a létfenntartó szükségleteinek (pl. éhség, fájdalom, fáradság) kielégítése vezérli, hanem párhuzamosan erősíti meg kapcsolatát, kötődését az őt gondozókkal és fokozatosan erősödnek a külvilág megismerése, felfedezése iránti érdeklődés motívumai is.
A fejlődés gyakran szakaszokban, ugrásszerűen történik. Nagy változások állnak be a csecsemő életében, amikor mozgásfejlődése megindul. A kúszás, mászás, totyogás elindulásával a világ felfedezése mellett felerősödnek szorongások, mint az idegenektől, valamint a szülőtől való eltávolodás félelme.
Ez utóbbi fontos fejlődési mintázat, hiszen megóvja a kisgyermeket attól, hogy elvesszen, túlságosan eltávolodjon a szülőtől, s emiatt veszélybe kerüljön. Biztonságos, jól működő kapcsolatban természetesen a gyermek önállóan játszik, felfedez, de igényli a szülő látótávolságon belüli jelenlétét. Ebben az időszakban alakul ki illetve szilárdul meg az átmeneti tárgy a gyermek életében. A szülőtől való testi és érzelmi elkülönülés, távolodás, majd újraközeledés dinamikus folyamatában az átmeneti tárgy közvetítő szerepet tölt be, mivel a gyermek sajátja (nem pótolható, helyettesíthető, cserélhető, nem kölcsönadható), de tárolja is a gondozóval kapcsolatos emléknyomokat (lásd. lejjebb).
Az intenzív mozgásfejlődést megelőzően is lehetnek már kezdeményezések, de ekkor lesz általában a külvilág számára is érthető, hogy pl. maci nélkül nem lehet elindulni otthonról, vagy a kedvenc zöld cumit nem helyettesíti a sárga vagy a piros. Az átmeneti tárgy magába sűríti a szülővel, az anyával való kapcsolatot, nem helyettesíti a szülőt vagy az anyát. A gyermeket arra a szeretetre, gyengédségre emlékezteti, mellyel őt gondozzák/ták.
Ez a tárgy egyesíti a gyermek saját személyiségének lenyomatait (hiszen a gyermek érzi rajta a saját szagát, nyálának ízét stb.) és a gondozói környezetet. Ez utóbbit az is kialakítja, hogy ezen tárgyaknak van egyfajta állandósága pl. mindig ott voltak, vannak a kiságyban elalváskor, ébredéskor.
Az átmeneti tárgyak sokszor segítenek a gyermeknek átvészelni azt az időszakot amikor a szülő nincs jelen, vagy nem elérhető. Az átmeneti tárgy a bizalom és a biztonság bizonyítéka, a remény fenntartója, hogy minden félelem elmúlik, s a szülő visszatér. Ezek a plüss állatkák puszta tárgyi létükkel gyakran támogatói bonyolultabb lélektani folyamatok és fejlődések megszilárdulásának is. Az egyik ilyen fejlődési állomás az anya képének, az anyával való kapcsolat „tudatának” fenntartása az anya jelenlétének hiányában is. Mivel a kisgyermekeknek sokáig egyáltalán nincs időérzékük, nem tudják bejósolni, hogy ha a szülő nincs jelen (pl. kiment a konyhába, vagy elment bevásárolni, vagy dolgozni ment) mikor fog visszatérni. A bölcsődei, óvodai beszoktatás menetében az idő múlását a napirendhez, ill. bizonyos cselekvésekhez kötik (pl. alvás után szokott jönni a szülő). Az átmeneti tárgy jelenlétével az állandóságot biztosítja, emlékeztet az otthoni környezetre, a szülőre. Ölelésével, puhaságával felidézhetővé teszi az anyával való kapcsolatot.
Másfelől, ahogy a kisgyermek egyre öntudatosabbá válik, egyre több és differenciáltabb érzelmet érez; van egy időszak ugyanakkor, amikor az érzés és valóság átjárhatóak lesznek és a heves érzelmek pl. indulatok, harag, azt a fenyegető érzést adják a gyermek számára, hogy a gondozót elveszíthetik (megsemmisíthetik) az érzései. Magasabb fejlődési fok, amikor a gyermek képes integrálni magában az anyával, szülővel szembeni pozitív és negatív érzéseit, s érezni, hogy a kapcsolat tartós és állandó, még ha az érzések hullámzóak is. Az átmeneti tárgy ezt a tartósságot képviseli: minden érzelmi rohamot kibír- általában- dobálást, földhöz vágást, simogatást, harapást, és mindezek után is rendelkezésre áll.
Fentiek értelmében talán nem szorul nagy magyarázatra, miért olyan fontos, hogy különösen intézményi beszoktatás során ne vegyék el a gyermekektől ezeket a biztonságot jelentő állatkákat, rongyikat. Ezek a tárgyak nagy segítséget is nyújthatnak az óvodapedagógusnak, hiszen könnyebben megnyugtatják a gyermeket, hamarabb megvigasztalódnak velük. Kiemelten fontos a délutáni elalvásnál, hiszen az alvás során a gyermeknek az öntudatát kell feladnia, amihez elengedhetetlenül szükséges, hogy biztonságban érezhesse magát. Természetesen vannak gyerekek, akiknek látszólag nem alakult ki ilyen tárgyuk. Ez sajnos minden félnek a nehezebb helyzet, mert az ilyen kisgyerek általában a szülőt, az anya közvetlen testi jelenlétét igényli a megnyugváshoz, főleg pedig az elalváshoz. Azok a kisgyermekek, akik az anya fülét morzsolgatják vagy 2,5-3 éves korukig szopással alszanak el, nagyon nehezen alszanak el óvodai környezetben, már ha egyáltalán képesek rá.
Vannak olyan gyermekek, akiknek a cumijuk lesz az átmeneti tárgyuk, ami szintén nem egyszerű helyzet gyermeknek és környezetének egyaránt. Az egészséges fejlődésű gyermekek többsége azonban nem igényli állandóan az átmeneti tárgy jelenlétét és nem is játszik vele. Az elérhetőség és jelenlét számít leginkább. Sokszor jelenthet segítséget az átmeneti tárgy olyan tevékenységeknél, amelyektől tart a gyermek, pl. ha a maci megkóstolja a borsófőzeléket és ízlik neki, akkor nagy eséllyel a gyermek is megpróbál enni egy kicsit. Sok időt és idegeskedést megspórolhatnak szülők és gondozók egyaránt, ha figyelmet szentelnek ezeknek a tárgyaknak.
Fontos végül azt is megemlítenünk, hogy az átmeneti tárgy közvetítő jellegénél fogva, nem csak az érzelmi kiegyensúlyozottsághoz járul hozzá, hanem olyan értelmi funkciók fejlődésére is hat, mint emlékezet, fantáziaműködés és kreativitás. Segíti a külvilág és belvilág közötti párhuzamok észrevételét, megteremtését, így előnyösen hat az analógiás és szimbolikus gondolkodási folyamatok kialakulására.